1. rész

E világon ha ütsz tanyát,

hétszer szűljön meg az anyád!

Egyszer szűljön égő házban,

egyszer jeges áradásban,

egyszer bolondok házában,

egyszer hajló, szép búzában,

egyszer kongó kolostorban,

egyszer disznók közt az ólban.

Fölsír a hat, de mire mégy?

A hetedik te magad légy!

/József Attila/

I.

1

Az évszázad felfedezése. Ezt mondták. A média és a közösségi oldalak csak ezzel foglalkoztak. Mellékessé vált a politika, a háborúk, az éhezők, a gazdagok. Mindenki, aki számított, erről posztolt. Hírességek utaztak a városba egy szelfi kedvéért. Pedig csak egy óriási gödör volt a belváros közepén. A helyiek pedig nagyon bosszantónak találták.

Willow Church a város, ahol felnőttem, mindig egy kis jelentéktelen pötty volt a térképen. Az itt élők egyszerű életet éltek, a lélekszám alig érte el az ezret. Soha nem történt semmi kiemelkedően borzalmas, vagy jó dolog. A csodák messziről elkerülték. Poros útjain a nyolcvanas-kilencvenes évek autói jártak. A kis közösség felfogása is megrekedt ebben a korban. Mindenki ismert mindenkit, ha másból nem is, de a pletykákból, amik jellemzőek voltak a Willow Church-höz hasonló kis településekre.

Azt tudni kell a helyről, hogy az itt élők büszkék a felmenőikre. A tősgyökeres lakosok még őrzik a hely történetét. Aki egy kicsit szemfülesebb, talál pár érdekes okiratot a levéltárban vagy a könyvtárban. Sajnos az interneten zsákutcába fut az ember, ha a hely történelmét kutatja. A modern világnak olyan szeletkéje ez a darab föld, amire a mai kölykök azt mondanák, "ősi". Itt még összeülnek az emberek a verandán egy sörre, átmennek a másikhoz beszélgetni és törődnek egymással. Olyan összetartó közössége van, amit a világháló térhódítása sem fakított el. A helyiek is haladnak a korral, de sokkal többre tartják emberi kapcsolataikat, mint a virtuális világot. Mintha az egész hely egy buborékban lenne, amire nem hatnak a külső hatások.

A gödör megjelenésével sok figyelmet kapott városka nehezen kezelte a hatalmasra duzzadt idegenforgalmat. Sem elegendő szálláshellyel, sem elegendő erőforrással nem tudta kiszolgálni az emberek tömegét. Sőt, úgy érezték, csak púp a hátukon ez a rengeteg kíváncsiskodó, elvégre elég maguknak való népség volt, ha kívülállókról volt szó. Reménykedtek benne, hogy tényleg minden csoda csak három napig tart és nemsokára elapad az emberek özöne és végre betemethetik a gödröt, ami a főút kellős közepén terült szét.

De amik előkerültek a mélyből nem kecsegtettek a városra nézve semmi jóval. Azért írom le mindezt, mert meg vagyok győződve róla, hogy az, ami a gödörben szunnyad, valami borzalmas dolog előjele. A gödröt be kell temetni. Ki kell önteni betonnal és nem szabad háborgatni. Remélem, hogy amit most leírok, végre felnyitja a szemeket és belátja az UNESCO is, hogy ami előkerült, nem a világörökség része. Legalábbis nem a mi világunké. Bizonyára lesznek olyanok, akik őrültnek billogoznak meg, hiszen sem tudós, sem történész nem vagyok, csak egy helyi lakos, aki leleplezte a földet a város alatt, a dolgokat, amik már azelőtt itt voltak, hogy a telepesek eljöttek volna Angliából. Sőt talán még a méltán híres dinoszauruszokat is megelőzték. Szeretném hinni, hogy elegendő intézkedés a gödör betemetése, de mélyen legbelül rettegek, hogy egy pohár vízzel próbálom eloltani a lángoló házat.

Bocsásson meg a csapongásomért, de össze kell szednem a gondolataimat, mielőtt ön elé tárom őket. A Miscatonic Egyetemen, úgy tudom, ön az egyik legkiválóbb történész és néprajzkutató és valamiért egybevágónak érzem Amerikába költözését azzal, ami Willow Church-öt sújtja. Igyekszem a lényegre térni Kaas professzor, de ahhoz, hogy megértse a történteket, elengedhetetlen, hogy ismerjen minden részletet az elejétől fogva.

A települést az ezerhétszázas évek végén, 1768-ban alapította Jeremiyah Montgommery angol telepesek egy kisebb csoportjával. A hely ideális volt a letelepedésre, hiszen se közel, se távol nem táboroztak őslakosok. Természetes tavai, mezői és erdői bőséggel kecsegtettek. Igazi oázis volt abban a korban. A növények burjánzottak, az állatok kövérek voltak. A jólét uralkodott a vidék fölött.

A város hét dombra épült, pont mint Róma. A kezdetekben Új Rómaként is emlegették, attól függetlenül, hogy a telepesek között egyetlen olasz származású ember sem volt. Végül a norvég mintára elkészült hatalmas fűzfa templomról kapta a nevét, ami a mai napig sértetlen pompájában áll a belvárosban. Igazi kuriózumnak számít, ahogy misztikusan emelkedik ki a földből, egy letűnt kor napjait idézve. Annak idején persze az összes házat fából építették, és a külváros erdőhöz közeli részein még látni pár maradványt, amelyek az enyészet kezére lettek adva. A település talán ott veszítette el a varázsát, amikor a kijárt utat lecserélte az aszfalt, a faházakat átépítették könnyű szerkezetűre, vasbetonra, téglára. Elvárosiasodott. Csúf betondzsungel lett belőle. De a templom áll és sértetlen. Úgy tudom az ön hazájában, Norvégiában számtalan ilyen templom maradt fent Kaas professzor. Érdekelne, milyen hasonlóságokat, vagy különbözőségeket talál a hazai és a willow church-i templomok között, ezért levelemhez csatoltam néhány képet a templom külsejéről és belsejéről egyaránt.

A levéltári dokumentumok szerint Jeremiyah nem messze a templomtól telepedett le a családjával, ott ahol most a főút van, illetve a gödör. Az alapító felesége várandós volt abban az időben, amikor megépült a kúriájuk és sajnálatos módon a fiatalasszony elvetélt. Bámulatos, mennyi minden kiderül ezekből a régi dokumentumokból professzor, ám ezek az információk csak azok előtt fedik fel magukat, akik elég kitartóak és szemfülesek ahhoz, hogy észrevegyék őket és összerakják a kirakós darabjait. Egy idő után rájöttem jómagam is, hogy nem elég csak a memóriámra hagyatkozni, így szereztem egy jegyzetfüzetet, hogy sikerüljön a hely történelmét időrendi sorrendbe állítanom. Nagyon szívesen megmutatom a jegyzeteimet, ha elfogadja korábbi invitálásomat és találkozunk.

Elizabeth, Jeremiyah felesége később hét egészséges gyermeknek adott életet. Hétnek! Négy fiúnak és három lánynak. A nevükről jó darabig nem esik említés a dokumentumokban, azonban van egy házassági szerződés a legidősebb fiú nevével, aki úgy tűnik a helyi bíró lányát vette feleségül. Joseph követte apja nyomdokait a városvezetésben. A második fiú katonának állt és róla nem is olvastam többet. A harmadik fiúról még ennyit sem találtam, nem tudni, mi történhetett vele. A legfiatalabbról azonban találtam egy érdekes feljegyzést az akkori bíró aláírásával, miszerint Jeremiyah kérésére a fiút elszállíttatták az arkhami bolondokházába. A fiú ekkor még csak tizenhét éves volt és az orvosi vizsgálat szerint – nos nézze el a középkoriaknak – megszállta valami gonosz. Paranoiás tévképzetei voltak, amit nem is csodálok az abszint és az ópium iránti szerelme miatt. Tizenhét évesen. Elszomorító, de abban a korban Ezekiel fiatalembernek számított, sőt valószínűleg elvárták tőle, hogy megnősüljön végre. Sajnálatos módon, ez sosem következett be.

A Montgommery lányok jó családokba házasodtak be. Tulajdonképpen ez a család alakította a város krémjének jelentős többségét, így a család befolyása biztosítva volt még hosszú ideig. A városka lakói mindig is bőségben éltek; úgy tűnt, hogy Jeremiyah megtalálta a Kánaánt. A kereskedelem virágzott, a földművelés és a termés jobb nem is lehetett volna. A himlő járvány meg sem közelítette a települést, sosem volt egyetlen ínséges éve sem. A város mégsem nőtte ki magát, maradt a mag, de akik betelepültek, nem maradtak sokáig. Kerestem az indokot, vagy bármit, ami rávilágított volna, hogy mi okozza a jelenséget, de semmi konkrétat nem találtam. A dolgot megnehezítette az is, hogy akadtak azért olyan családok, akik letelepedtek és bizony itt is maradtak. Semmi szisztémát vagy törvényszerűt nem találtam a dologban, így nem foglalkoztam túlzottan a témával.

Ami viszont igazán érdekes a hellyel kapcsolatban Kaas professzor, az talán még magát is meglepi. Az itteniek nem éreztek semmit a polgárháborúból. Mint korábban említettem, a várost elkerülik a sorscsapások. Se a tőzsdekrach, se a gazdasági válság, sőt egyik világháború sem zökkentette ki a várost a békéjéből. Mintha Willow Church nem is ehhez a világhoz tartozna. Dombjai között töretlen a természet adta javak bősége. Se földrengés, se tornádó nem pusztított még errefelé, ez pedig megdöbbentő. A legutolsó jégeső is 1896. májusán volt feljegyezve.

A helyiek maguk között Isten kertjének hívják a várost, és nekem is meggyőződésem, hogy ez a legbiztonságosabb hely a földön. Ne értsen félre professzor, nem vagyok elvakult fanatikus, sőt még vallásos sem, de gyerekkoromban hihetetlennek tűnt, az a sok szörnyűség, ami körülöttünk történik a világban. Sokáig valóban el sem hittem, hiszen a katasztrófákkal csak a televízió képernyőjén szembesültem. A legnagyobb tragédia, ami a várost sújtotta, egy nagyobbacska havazás volt, ami miatt 2002 novemberében be kellett zárni az iskolát egy hétre. A természeti csapások elkerülnek minket, de az emberi természetünket nem vethetjük le magunkról. Bűnözés itt is van, betörések, lopások, rablások, van dolga a maroknyi rendőrnek. Leginkább a rongálásokkal. No persze soha senki nincs előállítva a graffiti művészek közül. Néha eltűnik egy-egy útjelző tábla, de semmi komolyabb. És ezt úgy értem, hogy a város történelmében nem találtam egyetlen feljegyzést sem gyilkosságról, vagy boszorkányperről sem. Ezt nagyon különösnek tartom professzor. Ennyire makulátlan közösség nem létezhet és mégis itt vannak Willow Church lakosai, akik a béke szigetén élik le életüket.

Visszatérve a vandálokra…

2

A graffiti mindig problémát okozott a városnak. Bár különféle bandák soha nem voltak jelen, néhány fiatal szerette kiélni művészi vénáját a középületek falain különböző, érthetetlen betű- és számkombinációkat felfestve rikító színekben. A kevésbé ügyesebbek a fallikus szimbólumok feltüntetésével adták tudtára a világnak, hogy milyen vagányok. A város valószínűleg többet költött az épületek tisztítására, vagy festésére, mint kellene, de a polgárok szerették a tisztaságot.

Azok a különös jelek is talán fél éve kezdtek feltűnni a belvárosban. Nem is igazán tudnám leírni őket. Hullámos vonalak, vesszők és pöttyök alkotják. Ezekről is küldök fényképet, készítettem róluk jó párat. Ezek a jelek még mindig itt vannak a falakon. Nem vagyok nyelvész professzor, így sajnos nem tudhatom, milyen nyelv írásjelei ezek, mert hogy valami írás, abban teljesen biztos vagyok. Az internet itt sem volt segítségemre. Attól tartok, hogy ezek a jelek jóval öregebbek lehetnek az ismert írásoknál, így a világháló felszínes tudása nem segíthet.

Először a kávézó belső falán fedezték fel. Semmi cicoma, csak egy egyszerű, fekete festékszóróval felrajzolt mintának tűnt. Cél nélküli firkának. Talán a használója csak ki akarta próbálni az új sprayt. Senki nem tulajdonított neki jelentőséget. Két nappal később feltűnt egy másik jel a közért falán, majd a harmadik a könyvtárnál, a negyedik a patikánál. Senki az égadta világon nem aggódott értük. Én sem, hiszen nem gondoltam mögöttes jelentést a firkáknak. Csak egy tinédzser hóbortja, mint mindig. De most, professzor, összekötöttem a pontokat és egy tökéletes rombuszt írnak le.

Ez után még négy jel tűnt fel négy, egymástól viszonylag távol eső lakóház oldalán. Ez azért is különös, mert a graffiti vandálok a lakóházakat eddig mindig békén hagyták. Az ott lakók fel voltak háborodva, követelték a városvezetést, hogy lépjen fel végre a sok graffiti ellen és hozza rendbe az okozott károkat. Ezeket a pontokat is összekötöttem a térképen. Talán nem fogja meglepni, ha azt mondom, hogy egy szabályos négyszöget zárt be, amely magában foglalta a korábbi rombuszt, melynek csücskei a négyszög oldalainak kellős közepén helyezkedtek el. Ez az a rész, amikor megszállottnak és fanatikusnak neveznek, de kérem gondolja csak meg! Ha egy tinédzser szórakozásból firkál a falakra, az hogy eredményezhet ilyen matematikailag pontos mintát? És hogy ezt tovább tetézzem, ennek a szimbólumnak pontosan a közepén keletkezett később az a gödör, ami jelenleg kitölti gondolataimat.

A rongálások között hosszú idő telt el, nem tűnt szervezettnek a dolog, én mégis azt feltételeztem, hogy valamiféle tudatosság vezérelte a kezet, amely a jeleket felrajzolta. Talán köze lehet az okkultizmus valamiféle formájához. Sajnos ezt akkor még nem tudhattam.

Ön is biztosan tudja, hogy a gödör a fő út közepén egy hónapja jelent meg, szinte egyik napról a másikra. Legalábbis így beszélik. Ennek is voltak előjelei, és ha akkor bölcsebb lettem volna, és rendelkezem a jelenlegi tudásommal, talán meg is akadályozhattam volna a létrejöttét. Az aszfalt lassan megrepedt, és akik a közelben laknak, úgy emlékeznek vissza rá, mintha morajlást hallottak volna a föld mélyéről. Egy fiatal nő az arkhami metróhoz hasonlította a hangot, melyet csak éjszaka lehetett hallani, de csak sejtelmesen, mintha az ember csak álmodná. Az emberek, akik hozzászoktak a békességhez, nem gondoltak bele semmit.

Aztán pontosan hét nappal később beomlott az út.

Akik a közelben voltak, mind felriadtak álmukból. A robaj olyan szörnyű volt, mintha az ég szakadt volna le a városra. A gödör tíz méteres átmérőjű, és feneketlennek tűnt. Az egész környéket kitelepítették; félő volt, hogy a gödör tovább omlik, veszélyeztetve ezzel a közelben lakókat. Az emberek csak a legszükségesebbeket vitték magukkal és a város jóhiszeműségére voltak utalva. Mint azt már korábban is említettem, Willow Church-ben összetartó a közösség, senki nem maradt fedél nélkül.

Másnap már kint voltak a geológusok és a katasztrófa védelem Arkhamből. Egy-két jelentéktelen tévé csatorna stábja is képviseltette magát.

Gázrobbanás – mondták. Végül kiderült, hogy sokkal több annál. A hagyományos eszközökkel nem sikerült megmérni a gödör mélységét, így beküldtek egy lámpával felszerelt drónt, amire mélységmérőt szereltek fel. Mindenkit megdöbbentett az eredmény, ami elérte, végül meg is haladta az egy kilométeres mélységet. A szakemberek berendezkedtek arra, hogy tüzetesebben is megvizsgálják a gödör tulajdonságait. Megérkeztek a professzorok a Miscatonic-ról is. A főút azon szakaszát teljesen lezárták, a városba be- és kivezető utat, mellékutcákon keresztül lehet azóta is csak megközelíteni. A közért előtti parkolót ellepték a furgonok, lakókocsik, mobil laborok és lakósátrak, hiszen a városban nem működik hotel, csak egy kicsi fogadó, öt dohos kis szobával.

Újabb és újabb kamerákat küldtek le, majd miután a tudósok megbizonyosodtak róla, hogy a gödör széle nem omlik tovább, ők maguk is leereszkedtek, amit ekkor már kürtőnek hívtak, hiszen sokkal inkább hasonlított egy óriási, feneketlen kútra, semmint gödörre, a helyiek mégis így emlegetik. Azt mesélték, hogy geológiai szempontból a kürtő egy kincsesbánya. Hogy gyönyörűen elkülönülnek a különböző földtörténeti korok. A városvezetés ezek alatt azon törte a fejét, hogyan lehetne betemetni a lakók életét megnehezítő gödröt, hiszen nem csak egy egyszerű kátyúról volt szó, és egy ilyen betemetése bizony nagy költségekkel jár, amire nem biztos, hogy van a városnak fedezete. Mindannyian reméltük, hogy hamarosan megcsappan a kutatók és tudósok sora, de ó, professzor, mekkorát tévedtünk!

A morajlások folytatódtak éjszakáról éjszakára, mintha maga a föld gyomra nyugtalankodna. Olyan mélyről jövő hang volt ez, amit nem lehet megmagyarázni. A város alatt sosem futottak törésvonalak, soha nem volt vulkanikusan aktív, így a morajlás eredetét rejtély övezi. Mintha valami fészkelődne odalent professzor. Nem hiszem el én sem, ha saját fülemmel nem hallom. A talaj olyan finoman rezgett a talpam alatt, mintha tényleg egy metró dübörögne lent, de a hang, amit a nyílt kürtő felerősített olyan volt, mint egy távolban tomboló vihar morajlása. Olyan balsejtelemmel töltött el, hogy a bőröm is beleborsódzott. Természetellenes volt, ahogy a békés és nyugodt város alatt ilyen dübörgés hallatsszon.

A negyedik napon olyasmit fedeztek fel a kürtőben, amire senki sem számított. Főleg nem olyan mélyen lent a sötétségben. Ez a felfedezés késztetett arra, hogy tüzetesebben is utána nézzek otthonom történelmének. Koponyák, professzor. Koponyák hadserege, test nélküli fejek üresen tátongó szemgödreivel. Ötszáz méteres mélységben a város alatt. Több ezer koponya lent a mélyben. Olyan emberek koponyái, akik Willow Church alapítása előtt éltek és haltak meg. Az első gondolatom az a különös csontkápolna volt, ami azt hiszem, Csehországban található. Egyszer láttam róla valahol egy képet és ez a hasonlóság mélyen gyökerező rettegést ültetett el bennem.

Amikor a kürtőből készült képek napvilágot láttak és elterjedtek, még többen jöttek a városba. Először csak a környékről, aztán más államokból és országokból. Európából, Ázsiából és Oroszországból is. Annyi tudós és történész és geológus és néprajzkutató nyüzsgött a belvárosban, hogy a helyiek életét végleg ellehetetlenítették. A patika, a közért, a kávézó, mind bezártak, hiszen megközelíteni sem lehetett őket. A forgalom végleg megbénult. A gödör megjelenése igazi sorscsapás volt a béke szigetén.

Amikor kiderült, hogy a csontok nem az őslakosokhoz tartoztak, megjelent az UNESCO bizottsága is, és azt rebesgették, hogy ez bizony a világ nyolcadik csodája. Döntés még nem érkezett arról, hogy a szervezet felveszi-e a listára a kürtőt, mint a világörökség részét, de az bizonyos, hogy egy olyan kultúra maradványaira találtak rá, amely eddig ismeretlen volt a történelem számára. Az ismeretlen nép eredetének kiderítése mindegyre zsákutcába torkollt, mintha ezen a darabnyi földön kívül nem is élt volna ilyen népcsoport. A csontok hiánya miatt sokkal nehezebb megmondani, milyen emberek is lehettek, a koponyákból csupán annyi mondható meg, hogy intelligens emberekről beszélhetünk. Homlokcsontjuk inkább hasonlít a mai, modernt homo-sapienshez, semmint primitívebb rokonához, a neander-völgyihez. Különös módon, nem került elő használati tárgy, szövetdarab vagy ékszer. Ebből arra következtetnek, hogy a nép nem itt élt, csak a koponyákat temették el egy szabályos kör vonalain belül.

De ha csak a fejeket hozták ide és temették el, akkor hová lettek a testek, professzor? Mi történt azzal a néppel, akik valami ősi vallás képviseletében különválasztotta halottai fejét a testétől? A kormeghatározás szerint a csontok megvannak akár ötezer évesek is és az alsó és felső réteg között körülbelül száz év is lehet a különbség. Mint egy koponyákból készült pecsét a kürtő tetején, amit így akartak örökre lezárni. A legfélelmetesebb talán az az apró koponyák ijesztő sora a többi között. Gyerekek is haltak meg és az ő kis fejük is erre a szörnyű helyre került. És ez felveti a következő kérdést, professzor. Rituális temetkezés volt ez, vagy népirtás? A koponyák rétegében annyira kevés az egyéb lelet, hogy lehetetlenség bármit is megállapítani, de ahogy a szél befurakszik a kürtőbe, a sötéten tátongó szemgödrökben úgy sivalkodik, mintha a holtak nyögnének kínjukban.

3

Az arkhami levéltár a kutakodók szerencséjére mindent megőriz. Olyan ősöreg iratokat találtam, amikről nem is igazán reméltem, hogy ott lesznek. Tudta például azt, hogy az ott őrzött iratoknak csupán a töredéke van bedigitalizálva? Egy alkalmazott azt a tájékoztatást adta, hogy nincs elég munkaerő ahhoz, hogy azt a rengeteg "szemetet" – hogy az ő szavaival éljek – be lehessen digitalizálni. Az ezerkilencszázas évektől kereshetőek a dokumentumok számítógépen, amik előtte keletkeztek, lent vannak a sötétben arra várva, hogy valaki végre felfedje titkaikat. Nekem pedig pontosan ezekre a dokumentumokra volt szükségem. Mint azt korábban említettem, Jeremiyah Montgommery legkisebb fia az arkhami bolondokházában élte le az életét. Valami belső sugallat késztetett arra, hogy bővebben is foglalkozzak a témával és amiket találtam, azok egészen elképesztőek. Azt hittem, mindent tudok a településről, amit tudni lehet, de most már belátom, hogy idegen vagyok a városban, ahol felnőttem. A felhőtlen béke és a nyugalom soha nem volt az embereké, akik birtokba vették azt a romlott földet. Vajon az indiánok, miért kerülték el messze, mikor minden bőségesen adott volt ahhoz, hogy boldogan éljenek? Azért, mert ők tudták, amit az ostoba európai telepesek nem tudtak.

Ezekiel Montgommery mindig zaklatott gyerek volt. Rémálmok kínozták éjjelente, sikoltozva ébredt. Ezek az álmok később napközben is megzavarták a nyugalmát, hallucinációk és titokzatos hangok kíséretében. A modern diagnózis azt hiszem a paranoid skizofrénia lenne, de abban a korban vajmi keveset tudtak az emberek az elme betegségéről, és valljuk be őszintén, ma is gyerekcipőben jár ez a tudományág. A fiatalembert a család orvosa ismertette meg az ópiummal. Az ezernyolcszázas években ez kifejezetten elismert gyógyító hatású keveréknek minősült. És egy darabig működött is. A rémálmok és a hallucinációk megszűntek, de Ezekiel visszamaradottabb volt társainál, nem volt eszes gyerek, és felfogásában is teljesen máshogy látta a körülötte lévő világot. Tízéves volt, amikor agylágyulást állapítottak meg nála és ekkor hagyták abba a fiú taníttatását is. A család fekete báránya lett. Valószínűleg szellemi és testi visszamaradottsága miatt bélyegezték meg futóbolondnak. Írni és olvasni viszont jól tudott és meglepően kedvelte a könyvek társaságát.

Sajnálatos módon nem törődtek vele eléggé és nem kapta meg azt a segítséget, amire szüksége lett volna. Csak egy kripli volt, akit a családja szégyenkezve rejtegetett. Rászokott az alkoholra és visszatértek a rémálmai, a viselkedése zavart volt és erőszakos. Érthetetlen dolgokról motyogott és megrémült a hirtelen mozdulatoktól, mint egy űzött vad. Bár a kúria már rég nem áll, ahol a Montgommery család lakott, a családfő levélváltásait a bíróval megtaláltam a levéltár sötét és rendezetlen vermében. Fontos megjegyeznem, hogy egy idő után Jeremiyah félni kezdett legkisebb fiától és a következőket írta a bírónak.

"Zakaria Wallace,

Willow Church bírója,

Barátom

Bocsásson meg modortalanságomért, de nincs most idő a semmiségekről csevegni. Őszintén aggódom Ezekiel elméjének épségéért. Ahogyan azt a minap említettem önnek a vacsora során, amit kellemesen fogyasztottunk el családjának vendégszeretetében, a fiú állapota rosszabbodott. A doktor azt javasolta, küldjem el a háztól, de mihez is kezdene az a szerencsétlen flótás egyedül a világban? Az igazat megvallva nem őérte aggódnék, hanem azokért a balsorsúakért, akiket netán kóborlása során bántana.

Isten látja lelkemet barátom, én minden gyermekemet szeretem, de Ezekielben nem maradt emberi. Olyan, mint egy vadállat, be kellett zárnunk őt a szobájába és azóta szüntelen ordít és morog. Esdekel, hogy engedjük el, de amióta rátámadt az egyik cselédlányra, nem merek bízni benne, hogy nem fordul-e ellenünk.

Az ételt már nem fogadja el, a falra keni és szétszórja, miközben azt hajtogatja, hogy nem figyelünk rá. A szívem hasad belé, hogy így kell látnom őt, és imádkozom azért, hogy legyen annyi sütnivalója, hogy elmondhassa, mi bántja őt ennyire. De szerencsétlen fiam olyan csekély értelmű, hogy nem tudja megfogalmazni fájdalmát.

A pap úgy véli, hogy gonosz lélek szállta meg és így semmiképp nem számíthat az egyház segítségére. Higgye el nekem, nincsenek annak a fiúnak istenkáromló gondolatai, se tettei. Attól tartok, hogy nem képes gondolkodni sem. Az ösztönei vezérlik cselekedeteit, nem gondol ő abba se bele, hogy mi a jó és mi a rossz.

A rémálmai rosszabbodtak és azóta már aludni sem mer. Amikor a kimerültségtől mégis elalszik, sikoltozva ébred és arról hadovál, hogy szemek figyelik őt a mélyből. Az a gyötrődés, amin keresztül megy, felemészt engem is barátom. Azt kívánom, bár megnémulna, hogy ne kelljen hallanom többé könyörgését és torokszorító üvöltéseit.

Nagyon kérem, segítsen találni egy menedéket, ahol fiam biztonságban lehet önmagától és másoktól is! Nem tudom, Elizabeth meddig bírja még ép ésszel elviselni a szüntelen sikolyokat. És bevallom, magam is erőm végén vagyok. Nem alszunk, Zakaria. Éberen virrasztva őrködünk zavarodott fiunk halálhörgései fölött. Nem tudom, meddig bírjuk még.

Reménykedve várom válaszát.

J. M."

Ezek után került Ezekiel az elmegyógyintézetbe, ahol naplót írt. Ámulatomra és örömömre, egy kis keresgélés után ráakadtam, azonban sajnos az évek nem voltak hozzá kegyesek. Hiányosak a lapjai és a tintával írt bejegyzések igen csak töredékesek és nehezen olvashatóak, mégis akadt köztük néhány igazán érdekes papírra vetett gondolat. Ezek közül leírom a legérdekesebbeket, amiket egy űzött elme képzelete szült.

"… aludni mentek az égen.

Nem mondanak ítéletet.

Nem döntenek el semmit.

Az éjszaka el van fátyolozva.

A templom és a legszentebb helyek nyugodtak és sötétek."1

Le merném fogadni, hogy ezeket a sorokat nem Ezekiel találta ki és nem csak egy őrült zaklatott verse. Nyugtalanítóak a sorok, de lehet, hogy ezt csak növekvő paranoiám gondoltatja velem. Nyilvánvalóan az otthoni könyvtárszoba egyik kötetében lelte, csak rá kell jönnöm, hogy melyikben. Nagyon megnehezíti a dolgomat, hogy nincs kiindulási pontom sem, hiszen a kúria elpusztult, nincs már nyoma sem. Régi térképeket böngészve jöttem csak rá, hogy a ház pontosan azon a helyen állt, ahol most a gödör nyílt meg. Kétlem, hogy kideríthetném, milyen kötetek sorakoztak Mongommery-ék gyűjteményében, de a fenti versrészletből kiindulva, azt gondolom, hogy nem voltak ők olyan istenfélők, mint amilyennek mutatták magukat. Hogy miből gondolom ezt? Nem sokára rátérek arra is, de előbb hadd másoljak le még egy-két részletet Ezekiel naplójából.

"… a dübörgés nem enyhül, még itt is hallom. Még hív magához. Még be kell végeznem a sorsom. Vissza kell térnem és el kell végeznem a… [itt a szöveg olvashatatlanná válik]

… mert a szemek üresek és csak a szél sikolt bennük, de lent a mélyben a nagy szem követi minden lépésemet. Mindent lát és mindent tud. Ébredne már álmából, túl sokáig szunnyadt az ürességben és most […] elfoglalja helyét a Földön."

"Hiába hívom, itt nem hall meg. Haza kell térnem! Be kell fejeznem a kaput. Engem választott, engem tanított álmaimban. Megmutatta, mit kell tennem. Ő a Kapuk Őre és […]"

"Az őrült arab és szentségtelen könyve. A himnusz az Öregekhez. A kulcs és a kapu. Nem késlekedhetek! Haza kell térnem! A Nagymedve alacsonyan áll, most alszik […] és nem figyel. Haza kell térnem, hogy Yog-Sothoth hazatérhessen."

Az Ezekiel által említett könyv felkutatásában nagy segítségemre volt az internet és az online közösség a fórumokon. Álmomban sem gondoltam volna, hogy megtalálhatok egy olyan könyvet, amiről csupán annyit tudok, hogy a szerzője arab volt és valószínűleg ősrégi darab. De nem szabad alulbecsülni a régiségek kedvelőinek közösségét. A felhasználók nagyon segítőkészek voltak és nem egészen két nap leforgása alatt szóba jött egy kötet, amiről kiderült, hogy a Miscatonic Egyetem könyvtárában is van egy példány. A Necronomicon.

E-mail formájában kerestem meg a könyvtár vezetőjét afelől érdeklődve, hogy miről is szól pontosan az említett könyv tartalma. Julius Carpenter igazgató úr igen csak negatív hangvételű választ adott kérdésemre.

"Nagyon sajnálom, Miss Ross, de tekintettel egy korábbi incidensre a Miscatonic Egyetem említett könyvével kapcsolatban, nem áll módomban tájékoztatást adni annak tartalmával kapcsolatban. Az 1920-as évek után az egyetem és az egyetemi könyvtár vezetősége úgy döntött, hogy bizonyos köteteket elzár a nyilvánosság elől, azokat csak és kizárólag a professzorok és az egyetemen tanulók számára tesszük elérhetővé.

Fontosnak tartom kiemelni, hogy az említett kötetek hozzáféréséhez szigorú követelményeknek kell megfelelni, mind erkölcsi mind mentális vonatkozásban. Az önök védelme érdekében hozta a testület ezt a döntést, mert minden olyan konfliktust meg szeretnénk gátolni, mint amilyen Wilbur Whateley esetében történt a Necronomicon tanulmányozása során."

Az igazgató azt írta, felelőtlenség lenne egy ilyen zavarba ejtően borzalmas könyvet biztonsági intézkedés nélkül kiadni bárkinek. Továbbá arról is tájékoztatott, hogy a Necronomicon nem hagyhatja el a könyvtár területét, így kikölcsönözni sem lehet. Persze az interneten találtam leírást és ködös utalásokat azzal kapcsolatban, hogy mi is ez a misztikus kötet. Egyesek azt mondják, a gonosz maga; mások szerint a régi istenek bibliája. Azoké az isteneké, akik azelőtt laktak a földön, mielőtt megjelent volna rajta az élet. De a legtöbben az okkultizmus legsötétebb bugyraival azonosítják.

Ennyi elég is volt számomra ahhoz, hogy két dolog is megerősítésre találjon Ezekiel szomorú történetével kapcsolatban. Az egyik az, hogy a fiú mélyen beleásta magát az okkultizmusba, és valószínűleg az ópium és az alkohol hatására valóban hitt is abban, amit csinált. Úgy vélem, hogy Ezekiel a varázslatokat és igéket ugyanolyan valóságosnak fogta fel, mint egy tudós a fizika vagy matematika törvényeit. Sőt mi több, egészen a megszállottjává vált.

A másik konklúzióm pedig az, hogy a Montgommery család bizonyos tagjai igen csak elfordultak a jó keresztény hitvilágtól, ha egy olyan borzalmas könyv ült a polcukon, amit még a Miscatonic Egyetem könyvtára sem hajlandó csak úgy bárkinek odaadni. Jeremiyah Mongommery sokkal többet titkolhatott, mint ami abból a kevés feljegyzésből és levélváltásból kiderült. Sajnos ezek a régi dokumentumok vagy tönkre mentek, vagy megsemmisültek az évszázadok során. Egyet azonban biztosra veszek, Jeremiyah nem volt az a makulátlan, istenfélő ember, mint aminek mondta magát.

Ezekiel feljegyzéseiből nem derül ki, mit is igyekezett megidézni és az említett Yog-Sothoth név sem hozott egyértelmű eredményt az online böngészés során. Vannak, akik a megváltónak tartják, és akadnak olyanok is, akik szerint még a Sátánnál is gonoszabb, sötétebb és veszedelmesebb lény. A keresés során gyakran találkoztam azzal a címszóval, hogy "A Nagy Öregek" de mikor erre kerestem rá konkrétan – és ne nevessen ki – valóban történelmünk nagy öregjeit találtam meg. Szophoklészt, Da Vincit, Gandhit, és sok más híres öreget, de úgy gondolom, hogy nem róluk van szó.

A darkwebre való bejutás meghaladta a képességeimet, így nem kerültem közelebb a megoldáshoz. A hozzám közel állók viszont aggódni kezdtek értem, megszállottnak tituláltak csak azért, mert, ahogy ők mondták "az az ostoba gödör" elvette minden figyelmemet. Mivel a terület le van zárva és a könyvtár, ahol dolgozom nem nyit ki beláthatatlan ideig, más dolgom sincs, mint mélyre ásni magam a történetbe, ami beszippantott és nem ereszt. Minél mélyebbre jutok, annál több hátborzongató részlet tárul a szemeim elé. Talán kezdek paranoiássá válni, és rémálmaim is vannak arról, ahogy a koponyák szemgödre sötéten fütyül és mind rajtam röhög, gúnyolódik. A morajlás nem szűnik meg és nekem sürgősen ki kell találnom, hogy temethetnénk be a kürtőt, mielőtt a nagy medve csillagképe elérné a legalacsonyabb pontját az égen, mert Ezekiel naplójában is erről esett szó, és félek belegondolni, mi történhet, ha a "kapu" kiteljesedik.

4

Miss Ross

Bevallom válaszra sem akartam méltatni a levelét, amit kézbevétel után felszínesen átfutottam. Az időzítés nem volt a legalkalmasabb, még nem sikerült hozzászoknom az amerikai élethez és mentalitáshoz, a tanulmányaimban is le vagyok maradva és a diákjaim is ostoba és személyes kérdésekkel zaklatnak.

Végül a lelkiismeretem győzött, és szorítottam némi időt a levél áttanulmányozására. A willow church-i kürtő híre természetesen hozzám is eljutott és érdeklődve olvastam mindazt, amit a hely történelméről leírt, mindaddig, amíg bele nem keverte az okkultizmust és a természetfelettit. Őszinte leszek, elrugaszkodottnak tartottam minden állítását és utalását, amely afelé irányult, hogy a kürtő beomlása egy ember – vagy emberek – által elindított folyamat része. Elhiszem, hogy a városnak megterhelő a "gödör" létezése, és hogy Ön utolsó, kétségbeesett próbálkozásként akar bevonni engem annak az ügynek az érdekében, hogy a kürtőt feltöltsék és visszatérhessen minden a régi kerékvágásba. Bosszantott, hogy egy ilyen nonszensz indokot talált ki és elvárja, hogy kiálljak az Ön teóriája mellett, sutba dobva minden reputációmat és elvemet, kockáztatva jó híremet.

Nem tudom mit gondol, mit csinálunk mi, történészek és néprajzkutatók, de nem sok közünk van az okkultizmushoz, ezt mindenképp meg kell értenie és elfogadnia. Nem küldhet olyan küldeményeket postán SK, hogy annak átvétele megzavarja az előadásomat az egyetemen. Dühös voltam a tapintatlansága és az arroganciája miatt. Bár a kürtő valóban hatalmas felfedezésnek számít, nem azért érkeztem Amerikába, hogy ilyesmivel foglalkozzak, az időbeosztásom nagyon szűk. És bár a precíz leírások, az ön kutatómunkája és annak igényes prezentálása végül – a természetfelettitől eltekintve – felkeltette az érdeklődésemet, sajnos nem tudok időt szakítani arra, hogy elfogadjam a meghívását és Willow Church-be látogassak.

Egy valamit azonban be kell vallanom. Én magam nem hallottam még az egyetem könyvtárában elzárt kötetekről; arról sem volt információm, hogy ilyesmi létezik. Ha nem csatolta volna azt az e-mailt, amit Mr. Carpentertől kapott, azt gondoltam volna, hogy ez is amolyan városi legenda, hóbortos agyszülemény. Nincsenek olyan dolgok, hogy veszélyes könyvek. Senkinek nem származott hátránya abból, ha elolvasott egy kötetet. Magamban mosolyogva kerestem fel a könyvtárat mert szórakoztatónak tartottam a gondolatot, hogy bizonyos könyveket elzárnak a nyilvánosság elől. De tévednem kellett, ugyanis Önnek volt igaza, Miss Ross. Nem kaptam kézhez a szóban forgó könyvet. Ahhoz, hogy elolvashassam és tanulmányozhassam a Necronomicont, ami véleményem szerint nem lehet több egy középkori grimoirnál, ki kell töltenem egy terjedelmes tesztet, zavarba ejtő keresztkérdésekkel és meg kell indokolnom egy bizottság előtt, hogy milyen céllal és indokkal akarok bepillantást nyerni a szóban forgó kötetbe. Amikor ezt először hallottam, jót kacagtam az egészen, de Julius Carpenter arckifejezése belém fagyasztotta a jókedvet. Ő komolyan beszélt és láttam a szemeiben, hogy amíg alá nem vetem magam a tesztnek és meg nem felelek a kritériumoknak, addig nem hajlandó kiadni nekem a könyvet.

Ez volt az, ami elültette a bogarat a fülemben és azóta sem tudok úrrá lenni ösztönös kíváncsiságomon. Vajon miféle dolgok lehetnek a Necronomiconban, amik miatt veszélyesnek tartják? Ez őrültség! Még az Ördög bibliája is egy bárki által megtekinthető kiállítás része. Mit tudhat egy olyan könyv, aminek a létezéséről egészen addig nem hallottam, amíg nem olvastam az Ön levelét. Azt fontolgatom, hogy jelentkezem a tesztre a könyvért.

Kérem, ne értsen félre, még mindig nem igazán hiszek abban, amit a levelében pedzeget, de a saját szememmel akarom látni, miért félelmetes a Necronomicon. Továbbá utána nézek Wilbur Whateley esetének és megpróbálom kideríteni, mi is volt az említett incidens. Bár az is lehetséges, hogy csupán csak rongálás történt és egy igazán ritka könyvről van szó. Az elzárás szigorúságát viszont túlzásnak érzem.

Azt hiszem, még hallani fogunk egymásról. Addig is igyekezzen nem bajba kerülni, Miss Ross, és kérem, értékelje át, amit a természetfeletti befolyásáról gondol. Ön egy intelligens hölgy, bizonyára jobb belátásra fog térni.

Tisztelettel, prof. Magnus Kaas

___________________________________________________________________

1H. P. Lovecraft: Kitab Al Azif - Necronomicon